VISSZATEKINTŐ - 1969
FEHÉR SZIKLÁK FEKETE MÉLYÉN

1969 Szeptember 6

Újabb felfedezett barlangok, amelyekről az eljövendő években sokat fogunk hallani

Nincs olyan esztendő, nincs turista évad, hogy a kolozsvári Amatőr Barlangkutatók Köre ne hallatna magáról. Újabb és újabb, most már országhatárokon túlnövő eredmények születnek áldozatos és lelkes munkájuk nyomán a földalatti ösvények titokzatos birodalmában. Okos szenvedélyük, mely szervesen illeszkedik bele az őket patronáló Kolozsvári Barlangkutató Intézet programjába, nem egyszerű földalatti alpinizmus, hanem nagy értékű kutató munka, melynek eredményeit nem egy, hanem egész sereg szaktudomány hasznosíthatja.

Három évvel ezelőtt a cărmăzani karsztnál sátoroztak, a Királyerdő mélyén, rá egy évre már a Bratcului völgyében dolgozott kis expedíciójuk, az idén pedig, szeptember hó első felében, a Vlegyásza masszívumban levő Fehér Köveknél, a Pietrele Albe-nél találkozhattam velük.

Vlegyásza serpák – és a füstölő varázsló

Rekecel felől érkeztek oda és bizony nem volt könnyű dolguk, amikor a saját és a Barlangkutató Intézettől kapott kötéllétrákat, gumicsónakot, no meg az egy hétre szóló ennivalót hátukon kellett felcipelniük a fenyvesekkel szegett tisztásig, ahol tábort vertek. A teljes munkaközösség vállalta a három órás cipelést. Még azok is „kuliztak”, akik csupán szombaton és vasárnap tudtak részt venni a vállalkozásban, és akiknek nem a felfedezés, hanem csak a Vlegyásza serpák áldozatos szerepe jutott. A tizenegy szpeológus között két nő is volt, Vlad Ilona és Szabó Mária, akiknek bizony bőven kijutott a főzésből, de a kövek szakította szpeológus öltönyök foltozásából is.

Nyolc napon át élt a „szpeós” rohamcsapat a vadon mélyén. Havasi pásztorok, fenyőszajkók és szelíd szemű őzek voltak csak látogatóik, de ők is csak a kora reggeli órákban láthatták a kutatókat, hiszen a zsúfolt program már a kora hajnali órákban megkezdődött. A földbe ásott totem oszlop előtt már öt órakor megjelent a tábor „nagy varázslója”, indián nevén „Bölcs Barlangi Bagoly” – aki óriási kolomppal serkentette föl az álmos „szpeósokat”, s akiknél nem volt eredményes, azokat fenyőgyantából készült varázs füstölőjével űzte ki a hálózsákok melegéből. És hét óra után már csöndes volt a tábor, s a szolgálatos szakács zavartalanul törhette a fejét az aznapi menün. A két kutatócsoport már útban volt a négy munkaterület egyike felé. Az első a tábor közelében volt, a Fehér Kövek alatti fennsíkon. A második már kissé távolabb, a sziklafalak északi oldalán lévő terepen rejtegette meglepetéseit, érdekes víznyelőit, aknazsombolyait.

Feltárul a Spirál zsomboly titka


A felderítés után megkezdődött a pontos részletmunka is. Az első csoport Kőműves Emil vezetésével csaknem tucatnyi zsombolyt vizsgált át, mintegy 300 négyzetméternyi területen. Egyikük aztán, mely spirálszerű futással szakadt a mélybe, meghozta az idei expedíció első szenzációját. A 30 méter mély, függőleges falú barlang, melynek alján mély vizű tó csillog, olyan jégkorszakbeli ősállatok csontjait tárta a kutatók elé, amelyek csak nagyon ritkán kerülnek elő barlangjainkból.

Mert a barlangi medve csontjain kívül nagytermetű ősemlősök, főképpen növényevők, valószínűleg besodort lábszárcsontja, állkapcsai, csigolyái és fogai hevernek igen jó megtartásban a zsomboly sziklapárkányain. Nem volt könnyű dolog az 5-6 kilós csontokat épségben felhozni Cháron sötét birodalmából, annál is inkább, mivel a zsombolyba ömlő csermely csurom vizessé áztatta a kötéllétrákon dolgozó szpeológusokat.

Az őslénytani szempontból igen jelentős aknabarlangot háromnapi munkával tárta fel ez a csoport melynek tagjai Egri László tanár, Vlad Pál a Triumf gyár rajzolója és Horváth György, a bácsi Malomipari és Kenyérgyártó Kombinát mérnöke voltak. Kérésünkre elmondták, hogy valószínűleg igen sok ősállat csont hever még a tó vízében. Ezekhez hozzáférni csak akkor lehetne, ha sikerülne annak vizét valami módon lecsapolni vagy kiszivattyúzni. Megérné a fáradtságot, de a költséget is, mert alighanem egész diluviális múzeum kerülne ki belőle.

Hazánk harmadik jeges-barlangja


A tábor körüli karsztvidék feltárását Bagaméri Béla mérnök vezetésével végezte el a második csoport. Neki jutott a feladat, hogy felkutassák az ún. Nagy víznyelőt, valamint a Vărfuraşul csúcsa alatt levő karsztot is s hogy megtalálják a pásztorok által régen emlegetett titokzatos Monului barlangot.

Ez utóbbi már régen foglalkoztatta a szpeológusokat s legnagyobb problémájuk éppen az volt, hogy megtalálják, hol is lappanghat. Egymásnak ellentmondóan vallottak róla pásztorok és öreg erdőjárók. El van az ám dugva - mondogatták -, hiszen óriások éltek benne hajdan - így az öregek. Roppant kőasztaluk, sziklazsámolyaik most is ott láthatók a földalatti termekben. Aztán zsiványok tanyája lett volna a Monului, fosztogató haramiáké, akik a szomszédos Tolvajkőről jöttek volna ide kincset „rekkenteni” a sziklazugokban.

Végül is sikerült megtalálni a barlangot, mely meghozta az expedíció nagy meglepetését is. Több mint 30 méter mélységben ugyanis 3-4 vagonnyi jég fogadta őket, egy második Scărişoarát varázsolva eléjük. Így hát a Monului hazánk harmadik jeges barlangja lett.

Meseország kapuja, avagy az alpinista barlangi medve


Nagyszerű eredményekkel járt a Vărfuraşul barlang feltárása is. Valóságos cseppkő erdők fogadják itt azokat, akik elsőnek léptek át a Csönd országának ezt a lezárt kapuját. Mert a kőgyertyák és kőoszlopok, mosdótálhoz hasonló kőkemencék - szaknyelven szólva tettaráták - és a tejfelre emlékeztető hegyi tejnek, a „montmilchnek” a birodalmában csak ötórás munkával tudnak bejutni. Vésővel kellett ugyanis utat vágni a cseppkőbozótban, ösvényt, melyen hason csúszva lehet csak elérkezni az emberszem nem látta csodavilágba. Odabent aztán ritka barlangi gyöngyök és egy griffmadarat utánzó cseppkő formáció jutalmazta fáradtságukat. No és még valami, egy ősvilági medvekaland nyomai!

Igen, medvekaland. Igaz ugyan, hogy az óriás mackó, mely 10-15,000 éve tévedhetett ide, már réges rég elpusztult abban az agyagos veremben, mely mai is csapdát állított szpeológusainknak. Csakhogy amíg az utóbbiakat hathatósan segítette a mászóvas meg a biztosító kötél, addig a menekülni igyekvő barlangi medvének karmaival kellett megkapaszkodnia a síkos falakon. Ezek pontos lenyomata, az óriás praclik „kézjegye” évezredeket átvészelve maradt meg az agyagban, megőrizve számunkra a barlang hajdani urának sziklamászó próbálkozásait.

65 méteren

De ha valaki azt hinné, hogy ezzel véget is ért az expedíció valóban szenzációs eredménylistája, úgy csalódna. A Fundul Muntelui-on levő Peştera cu Spinare, értelemszerű fordításban az ún. Ékelt barlang, újabb szpeológus csemegével szolgált. A tulajdonképpeni időszakos víznyelőnek mondható üreget bejáratánál egy közbeékelt roppant sziklagerinc osztja ketté, ez magyarázza elnevezését is.

"Nyolc-tíz méteres sziklafalon kellett leereszkedni ahhoz, olvassuk Bagaméri Béla túranaplójában"-, hogy a Szamosbazár Csodavárhoz hasonló sziklaterem előszobájába jussunk. Aztán megint veszedelmes sziklapárkány – utána 20 méteres tátongó szakadék. Sötétség... hideg... víz és agyagos sár mindenütt. Rengeteg a behordott farönk. Síkos, mosott falak... ezeken megkapaszkodni szinte lehetetlen... Ismét sziklalépcsők... párkányok... áthajló falak... Odalent a mélyben szuroksötét vizű tó csillog, tó, vagy inkább a mitológia Stix pataka?

Lassan ereszkedünk alá... Itt minden lépés a szó szoros értelmében „életfontosságú”. Végre lent vagyunk, egy óriási áttörhetetlen „dugónál” – 65 méter. Innen már csak erős bontással lehetne tovább jutni. De itt korántsem végződik be a sziklazsomboly. Mi lehet tovább, ki tudná megmondani? Kemény munka, különleges csörlőszerkezet és végtelen kitartás kell ide.”

***

Hát igen, kitartás. Életet kockáztató bátorság. Áldozatos lemondás pihenőnapokról, családi körről, szabadságról, kényelemről és biztonságról. Mindezekben nem volt hiány a barlangkutatóknál. A felszerelés azonban hiányos. Pedig a sötétséggel vívott harcban ez a győzelemre vezető fegyver. A zsombolykutatáshoz szükség volna különleges emelőszerkezetekre, csörlőkre, gumiruhákra, szivattyúkra és sok másra. A kis kollektíva fotósai, akik élükön Székely Istvánnal és Csoltkó Lajossal, fekete fehér és színes anyagra rögzítették a látottakat, szintén megérdemelnék azt, hogy felszerelésük a lehető legtökéletesebb legyen. Mert mindaz, amit tesznek úttörő munka. Ők jelentik az élcsapatot és utánuk jönnek majd a geológusok, a bioszpeológusok, a paleontológusok és egyéb szaktudományok emberei. És az idegenforgalom szempontjából is sokat jelent mindaz, amit feltártak, mert bátran dicsekedhetünk hazánk földalatti szépségeivel külföldi vendégeinknek is.

És mivel jó volna, ha már most, a kezdet kezdetén, védett területeknek, rezervációnak nyilvánítanák a hófehér kősziklák és éjfekete barlangok csodavilágát.

Dr. Xántus János riportja
(egy hetes táborozás)