VISSZATEKINTŐ - 1973
A VLEGYÁSZA KÖRNYÉKÉNEK ISMERETLEN BARLANGJAI

1973 február 17, Fáklya

Kevesen tudják, hogy a Kolozsvári Speológiai Intézet mellett néhány éve "Amatőr Barlangkutatók Klubja" is működik. Lelkes fiatalokból, fiúkból, lányokból verődött össze ez a ma már összeforrott klub.

Érdekes betekinteni munkájukba, kísérleteikbe és kalandjaikba, amelyekre már a Tomán Televízió magyar nyelvű adása is felfigyelt. Rövid dokumentumfilm segítségével már a tavaly bemutatták a Klub munkáját.

Ez ösztönzött bennünket is arra, hogy felkérjük Kerekes Emilt, a klub tagját, hogy cikksorozatban ismertesse munkájukat. Reméljük, olvasoink érdeklődését is felkelti e cikksorozat.


Mint ismeretes, a barlangkutatás hazánkban nagyon szép múltra visszatekintő tudomány. Világviszonylatban elsőként alakult meg a Kolozsvári Barlangkutató Intézet, világhírű tudósunk, Emil Racoviță vezetése alatt. Hogy mivel is foglalkozik ez a sokak számára talán nagyon is romantikusnak tűnő tudomány, erre próbálunk a teljességre nem törekedve választ adni.

A kolozsvári amatőr barlangkutatók érdeklődését felkeltették a Vlegyászától délre fekvő mészkőzóna eddig feltáratlan karszt morfológiai sajátosságai.
A Vlegyászától délre található közép és felsőkrétakori mészkövek a felszínen szigetet alkotnak. A zónát határoló masszívumok - délen a Nimoasa, nyugaton a Vîrfurașul (1688 m), északon a Pietrele Albe (1577 m) - a vízválasztó szerepét töltik be meghatározva a zónába tartozó számos barlang hidrológiai hovatartozását. E három masszívum strukturális viszonyainak függvényében változik a karsztosodás foka és jellege. A Fehér Kövek csipkézett gerince körül, a rétegek nagyon hangsúlyozott, vagy éppen függőleges dűlése következtében nem alakulhatott ki nagyobb felszínalatti vízelvezető rendszer. Emiatt a Vlegyászáról lefutó vizek a mélyebb fekvésű Valea Cetății irányába tartanak. A csapadékot levezető fejletlen földalatti rendszer nagyobb esőzések alkalmával nem képes a nagy mennyiségű vizet befogadni, így a fölösleg a felszínen működő időszakos patakokat táplálja.

Ezért vetődött fel a kérdés, vajon létezik-e hidrológiai kapcsolat a Valea Cetății és a Valea Seacă között? A zónában található aknabarlangok felszíni eredetű anyagokkal való feltöltődése nehezíti a kérdés teljes tisztázását. Egyedül a Csontos zsomboly látszik alátámasztani a fentieket, ez ugyanis 20 m-re a völgyfenék alá nyúlik és egy mély vizű tóban végződik.

A Vîrfurașul és a Nimoasa oldalán a mészkövet a Vlegyásza vulkanikus működésének következtében riolitok takarják. A gerinctől a völgy felé körülbelül 100-150 m szintkülönbséggel bukkan a mészkő a felszínre. Az itt található nagy kiterjedésű erdőségek szabályozzák a mészkőzónához érkező felszíni vizek agresszivitását. Ehhez járulnak a mészkő kristályszerkezeti sajátosságai is. Ugyanis a Vlegyásza vulkáni működésének következtében az itt található mészkő metamorfózis útján átalakult úgynevezett zaharoid mészkővé, ez pedig a különböző eróziós és korróziós tényezők hatására könnyen mállásnak indul. A kőzetet alkotó kristályok széthullanak egy kristálycukorszerű mészhomokká, ez pedig tovább bomolva szolgáltatja az alapanyagot a környék számos barlangjában megtalálható túrószerű Mont-milches lefolyások, képződmények kialakulásához.

A kutatásaink céljául kiszemelt zóna fő részét részben aktív, részben pedig száraz völgy képezi: a Valea Seacă. E völgy hidrológiai rendszerének két pontja volt ismert, mindkettő egy-egy karsztforrás. Morfológiai szempontból nyilvánvaló volt ugyanazon rendszerhez való tartozásuk. Elsődleges feladatként e hidrológiai rendszer eredetét kerestük és így jutottunk arra a következtetésre, hogy a Vîrfuraș és a Nimoasa lejtőin leszaladó vizek táplálják a felszín alatti fő vízelvezetőt, a "Peștera Vîrfurașul"-t. Ennek vize a felszínre lépve körülbelül 200 m után újra eltűnik a "La Tau"-nak nevezett víznyelőben. Innen a víz a csak részben feltárt jelenlegi aktív járatban folyik, hogy aztán a Valea Podurilor alatti karsztforrásnál hagyja el végleg az örök sötétség birodalmát. E két ismert barlanghoz tartoznak a környék összes aktív vagy időszakos víznyelői és aknabarlangjai.

(Szerkesztette: Selinger Sándor fizikus)



FÖLD ALATTI TÁJAKON

1973, Előre naptár

Földalatti tájak, sziklák ölébe zárt ösvények csodálatos világába utazunk most. - Oda ahová sohasem süt be a napfény, ahol a kő és a víz könyörtelen harca folyik a szívbénító csöndben, láthatatlanul és megfoghatatlanul...

Hazánk világviszonylatban is igen gazdag földalatti szépségekben, óriás barlangokban, titokzatos karsztvidékekben. Mindenütt, ahol a könnyen oldódó és mechanikailag is könnyen megmunkálható mészkő felüti a fejét, megjelennek azok a jellegzetes felszíni formák, dolinák, víznyelők, amelyek arról vallnak, hogy odalent a mélyben egy ismeretlen világ lappang és várja a felfedezőit.

A tudomány katakombáiban

De mielőtt útnak indulnánk, azt is illő tudnunk, hogy éppen a világhírű tudósunk, Emil Racoviță volt az, aki önálló tudománnyá tette a barlangkutatást, s nevet is adott neki, a "speleológia" szót. Jórészt az ő kutatásai voltak azok, amelyek ráterelték nem csupán a szakemberek, de a műkedvelők figyelmét is a barlangok világára, s az ő nevéhez fűződik a világ első barlangkutató intézetének megalapítása is, amelyre éppen ötven évvel ezelőtt került sor Kolozsváron.

Ez az intézet, pontosabban ennek mai munkatársai vitték tovább az ő általa meggyújtott fáklyát, amelynek fénye nem csupán belevilágít a barlangok sötétjébe, hanem maga köré tömöríti ma azokat a lelkes fiatalokat is, akik a kolozsvári Amatőr Barlangkutatók Körében dolgoznak újabb és újabb földalatti ösvények feltárásán, Bagaméri Béla mérnök vezetésével. Ők azok, akik modern speleonautákként megnyitják az utat vakmerő és nem ritkán életveszélyes "földalatti alpinizmussal" a szakemberek előtt, és akiknek tevékenységére a nemzetközi barlangkutatás is régen felfigyelt már.

Ponor sziklavára felé

Ezeket előrebocsátva vegyük most röviden számba a hazai barlangok hosszú sorát. Kezdjük talán a Nyugati Kárpátokkal, amelyeknek triász- és júrakori mészkövei azok, amelyek talán a legtöbb és legérdekesebb barlangot rejtik magukban. Feltárásuk az elmúlt század második felében kezdődött meg, jórészt fáradtságot nem ismerő természetjárók munkája nyomán, főképpen azonban Czárán Gyula lelkes és áldozatos bihari útjai során. Ő volt az aki Jádvölgy barlangjainak, valamint a Szamosbazár karsztvidékének feltárásával erre a tájra terelte a szakemberek figyelmét. Később, most már tudományos szempontból, Emil Racoviță és René Jeanell veszik számba, főképpen a Bihar hegység barlangvilágát, élükön a világhírű scărișoarai jégbarlanggal, a Gîrda Seacă, a Muntele Bătrîna és a Pádis karsztvidékével együtt. Az ún. Pádis-Ponor endoreikus medence 56 négyzetkilométert kitevő területével ma kontinensünk egyik legimpozánsabb karsztvidéke, olyan tudományos érdekességekkel és természeti szépségekkel, amelyek méltóvá teszik a tájat arra, hogy a Retyezát után második nemzeti parkunkká legyen.

Méreteiben legimpozánsabb a Ponor természetes sziklavára, gigászi méretű kőüstjei földalatti vízrendszerének csodálatos hálózata. Túranaplómat lapozom most föl, belőle idézem a következő sorokat:

250 méter mély hatalmas kőüst tátong alattunk. Könnyű párát sodor, tépdes odalent a szél. Amikor pedig őszidőn ködöt kavar ez a félelmetes boszorkánykonyha, "fehér sötétségbe" burkolózik tőle a fél havas. Szálas fenyők sorfala között folytatjuk utunkat a mélység hátborzongató peremén. 300 méter mély és mintegy ezer méter átmérőjű medencerendszer ez, mely világviszonylatban is talán egyedülálló sziklaláncolatot foglal magába.

Az első, a méreteiben is legnagyobb, impozáns portáléval nyílik a másodikba, ahová különben csak egy kétszáz méter hossz szikla-alagúton át juthatunk be. Sziklaküszöb nyílik ebből, mely átvezeti a természetjárót a harmadik "cirkusz"-ban dübörgő földalatti patak medrébe. Ha leereszkedünk ide, Dante poklának megelevenedett díszleteit láthatjuk magunk előtt. Felhőket súroló sziklaszálak érnek itt össze a fejünk fölött. Azt hisszük a következő pillanatban reánk is omlanak. Aztán egy hatvan méter magas diadalív alatt áthaladva, elnyel bennünket Hádész földalatti birodalma. Ha pedig barlangkutató felszerelésünk is van, úgy két kilométeren át követhetjük a mitológiai Styx folyót, mely nem kevesebb mint 14 szépséges földalatti tavon át folytatja útját a hegyek gyomrában.

A híres csodavárnak feltárásával fedezték aztán itt fel a Fekete és Iker barlangokat, a Fekete Körös völgyében viszont a Sighiștel völgy barlangvilágát.

Királyerdő karsztja

Speológiai szempontból mégis legigéretesebbnek bizonyult a Sebes Körös völgye, pontosabban a Királyerdő karsztvidéke. Itt van a nagyközönség által talán legjobban ismert Révi, de a Tízfalusi határban lévő "Vénember barlang" is, csakúgy mint a Leșului völgy karsztvidéke és a bizony alaposan tönkretett Meziádi barlang is. Legnevezetesebb mégis ebben a masszívumban a Sonkolyos melletti "Szelek barlangja", mely 16 kilométert meghaladó hosszával hazánkban az első, világviszonylatban pedig a 15. helyen áll.

Felfedezése és feltárása a Bagaméri Béla vezette amatőr kutatócsoport érdeme. 1957-et írtak, amikor Bagaméri mérnök, Bodea Dumitru öreg bányász útmutatása nyomán, rábukkant a "Szelek odújára", arra a sziklaüregre, mely egy nemvárt óriási barlangrendszerré szélesedett ki, és amelynek összefoglaló leírását Moravek László tanár készítette el. Ennek nyomán szeretnénk ismertetni azt a nagyszerű munkát, amely az amatőr barlangkutatók érdeme és amely nem csupán speleológus rekordokat döntögetett hosszú éveken át, de a tudományt is számos újdonsággal gazdagította.

A barlang - írja Moravek László tájékoztatójában - a földtörténeti középkor, túlnyomóan triász mészköveiben fejlődött ki. A későbbi nagy kéregmozgások alakíthatták ki a felszínen is jól észlelhető ferde törésvonalat, mely aztán meghatározta a barlang fő járatainak irányát. A Szelek barlangja a tektonikusan preformált emeletes barlangrendszerek jellegzetes példája, vizes járatai, első emelete és egyes, valószínűleg harmadik szintnek megfelelő járatai, csak szakaszokban ismertek... A járatok sok helyen beláthatatlan magasságba nyúlnak fel, máshol nagy nyolcasokat képezve keresztezik egymást és szakadnak össze hatalmas termekbe. Találunk bonyolult szakadékrendszereket és kilométeres nagyságrendű többszintű mellékjáratokat, amelyek sajátos térbeli elhelyezkedésének kialakulását ma már igen nehéz megmagyarázni.

Föld alatti krónika

És ha krónikaszerűen tekintjük át a Szelek barlangjának elfedezését kitűnik, milyen áldozatos munkát végeztek azok a fiatalok, akik szabad napjaik "összegyűjtésével" kuporgatták össze a kutatásokhoz szükséges "időalapot", s akik összespórolt pénzüket is ebbe a szép és nemes vállalkozásba fektették.

Az 1957-ben történt felfedezés után a szorgos és talán kevésbé látványos, de annál eredményesebb kutatómunka következett. 1958-ban Gábor Ferenc, egy bizony "lélekszorító" kürtőn keresztül feljut a barlang első emeletére.

A kolozsvári Barlangtani Intézet speológus táborozás formájában folytatja az emeleti járatok feltárását, majd 1959-ben a Vasas sportegyesület alpinistái, illetve a hadsereg hegymászói, Emilian Cristea érdemes sportmesterrel az élen, újabb több száz méteres szakasszal bővítik a Szelek barlangjának tájait. Ugyancsak 1959-ben készül el a barlang első térképe is. 1960-ban és 1961-ben nem csupán a feltárás folytatódik, de megépül a barlang bejárata is. A következő években sem pihennek a barlangkutatók, Viehmann József és Bagaméri Béla vezetésével, egy öttagú csapat újabb 400 métert hódit meg, majd egy szifon vakmerő átúszásával további száz métereket bővül a "vérnélküli hódítás". A barlang feltárt területének hossza így már 6000 méter.

1963-tól 1956-ig a felszínen folyik tovább a kutatás a "Szelek" feltételezett vízgyűjtő területének tisztázására.

1966-ban alakul meg a kolozsvári alpinisták barlangkutató köre, amely egyre szervezettebb módon folytatja a hatalmas földalatti üregrendszer ostromát. Bányai Károly és Szilágyi Árpád felfedezik az emeleti feljáró közelében levő II. és III. szinten lévő "Május 1" járatot, mely különleges cseppkőalakulatokkal kedveskedik a látogatóknak. Erre az időpontra esik a több mint egy kilométer hosszú és igen bonyolult lefutású "November 7" járat meghódítása is. A barlang hossza ekkor már 8900 méter...

1967-ről már úgy számol be a barlang krónikája, mint a "nagy eredmények" évéről. Roham- és kisegítő csapatok látványos eredményeket hoznak: a Bagaméri csoport a "Díszterem" újabb járatait tárja fel, míg a Fábián-Moravek kettős a Rotaridesz-ágot csatolja az ismert területekhez. Az eredmény: 10300 méter. Aztán csak úgy mellékesen bejárt folyosókkal együtt 11150. Augusztusban indul a döntő roham, az eddig leküzdhetetlennek tartott "végponti omlás" ellen. Az "áttörést" a Kőműves-Moravek-Bányai trió végezte. Több mint 1200 méter nyílt meg előttük s csak a fáradtság no meg a karbidhiány kényszerítette őket a visszavonulásra.

Akkor a barlang feltárt járatainak hossza már csaknem 14 kilométerre növekedett, de közben elérték a 16 kilométert is. Persze mire e sorok napvilágot látnak, talán már 18 kilométerről beszélnek. Mert a "barlangosok" fáradhatatlan emberek. Ezt bizonyítja az is, hogy szívesen, "csak úgy mellékesen" felfedezik hazánk harmadik jégbarlangját, a Vlădeasa közelében levő "Fehér Köveknél". Ugyanitt igen érdekes és értékes kövületek is kerültek napvilágra, különösen a Vârfurașul barlangból, ahol megtalálták a jégkorszakban élt óriási termetű barlangi medve praclijának lenyomatát is. Különösen az egyik igen mély aknabarlang keltette fel a szakemberek figyelmét, hiszen benne rengeteg diluviális ősállat, pontosabban ősemlős csontja hever.

Jegesbarlangok - cseppkőmúzeumok

Persze a Szelek barlangjával még nem merült ki a Bihar hegység speológiai leltára. Lehetetlen nem szólni a Scărișoarai jégbarlangról, mely mindössze 1200 méteres tengerszint feletti magasságban 40-45000 köbméter jeget rejteget magában, s amelynek tudományos felfedezése Emil Racoviță nevéhez fűződik. Később, 1947-ben, tanítványai folytatják a feltáró munkát s egy 18 méteres jégfalon leereszkedve újabb jeges és cseppköves járatokat tárnak itt fel. Pop Emil akadémikus segítségével a virágpor analízise során megállapítják az ősjég korát is: 3000 év...

A Bánáti hegység földalatti csodavilága tárul elénk akkor, ha a Comarnici barlangba megyünk, melyet dr. Balogh Ernő neves barlangkutató egyetemi tanár tárt föl és ismertetett tudományos szempontból is.

Védett barlangjaink sorába tartozik a Déli Kárpátokban lévő Tecuri karsztvidék földalatti tája is. Rendkívül szép, színes cseppkőtapétáival nyújt otthont egy igen ritka barlangi élőlénynek, a fedeles szárnyú rovarok közé tartozó Sophrocheata dacicának is.

A Mehedinți mészkőfennsík karsztvidékének gyöngye a Gura Plaiului barlang, mely nem csupán kőgyertyáival és kőcsipke drapériáival ejt bámulatba, de egy szintén igen ritka rovarfajtával, a barlanglakó Tismannellával is. Ugyanehhez a karszthoz tartozik a Topolnița, mely a "Szelek" után hazánk második leghosszabb barlangja lett. Négyemeletes járatai vannak, s tavak, cseppkőbaldachinok, barlangi gyöngyök és impozáns kőgyertyák díszítik járatait, óriási termeit, sziklafülkéit.

Ugyancsak a Déli Kárpátok, pontosabban az Olteț folyócska völgye rejti magában a Fehérnép barlangot, valamint az őslénytani szempontból olyan nevezetes Csoklovinai és Ohabai barlangokat is.

A Fehérnép barlang villanyvilágításával lehetővé teszi a látogató számára azt, hogy elgyönyörködhessen a "Csodák termében", valamint a barlangi medvék valóságos temetőjében is, ahol ezerszámra hevernek ennek az impozáns méretű szörnyetegnek a csontjai. De előkerültek innen a barlangi oroszlánnak, óriás szarvasnak, bölénynek és mammutnak a csontjai is, továbbá a csiszolatlan kőkorszak emberének szerszámai.

A Bucegi hegységben lévő barlangok (Peștera Ialomiței) már átvezetnek bennünket a Keleti Kárpátokon, ahol a Hagymás mészkőtömbje rejteget magában nagyobb karsztvidéket. Különösen érdekes itt a Peștera Tăușoarelor, mely a Radnai havasok Bîrlea elnevezésű csúcsa alatt van, nem is túlságosan nagy mészkőtömbben. Bár hossza csupán 5 km, mélysége 350 méter, a hazai barlangok terén rekordot jelent. Virágokat utánzó gipszkristályai, valamint paleoklimatológiai érdekességei miatt szerepel a törvény védte barlangok sorában. A Székelyföld barlangjai közül a Homorodalmási érdemel említést, de ezen a területen is van még sok feltárnivaló a földalatti örvények nyomában.

Speleo-epilógus

Amint az elmondottakból is kitűnt, a barlangok régmúlt geológiai idők eleven kövületeit őrzik, de megtaláljuk bennük őslények csontjait, emberősünk maradványait is. Régészek és paleontológusok kutatják sötétjüket, de rövidesen orvosok vezette gyógybarlangok is kiépülnek majd. Mert a földalatti világ egyenletes hőmérséklete és nedvessége, gombaspórákkal teli levegője nem egy légzőszervi betegség esetében igen jó hatású. A karsztos területek szinte kimeríthetetlen vízkészlete ma már a nemzetgazdaság egyik jelentős tételét jelenti, főképpen az ipari víz és hidrocentrálék ellátása terén.

A barlangkutatás korunkban az egyetlen olyan földi tájat nyújtja nekünk, ahol ember még nem járt, ahol a felfedezés öröme vár még speleológusokra. Végezetül csak annyit, hogy a barlangok örök csendjükkel, sötétségükkel, magányukkal, kiváló űrszimulátoroknak bizonyultak.

Ők jelentik ma nekünk a Csönd herceg birodalmát, a csöndet, amelyet csak a lehulló vízcseppek örök metronómja mér évmilliók óta, megállás nélkül, szakadatlanul.

Dr. Xántus János