VISSZATEKINTŐ - 1966
ÚJ FELTÁRÁS A SZELEK BARLANGJÁBAN

1966 március 16

A kolozsvári amatőr barlangkutatók köre, e legutóbbi kutató expedíción további 400 méterrel növelte a Sonkolyos melletti Szelek barlangjá­nak hosszát. Ilyenformán országunk leghosszabb barlangja 14 151 méter - pillanatnyilag. Az újonnan feltárt rész Varga Alfonz is Vlad Paul érdeme. Az új járat a November 7 emelet-részek körül található.

Ez alkalommal a barlang ismert részének végpontjához közel élelmi­szer- és anyagraktárt létesítettek a május 1-én sorra kerülő további kuta­tó expedíció sikerének biztosításához. Sor kerül 120 óra földalatti munká­ra, melyet több csoport, különböző feladatokkal végez majd el. A tovább­jutási lehetőségek nagyok, egyik kutató nagyon jellemzően mondotta: „Úgy álltunk meg a folyosóban, mintha egy utcasarkon lettünk volna, tudtuk, hogy előttünk van még egy utca, csak nem volt időnk végig­menni rajta.”



LELKES KUTATÓK HARCA AZ ISMERETLENNEL

1966 május 15

...ÉS ÚJABB JÁRATOKAT TÁRUNK FEL

Földünk szilárd kérgének, a litoszférának a belseje sok meglepetést rejteget magában. Az onnan kitörő tűzhányókat Vulkánusz isten birodalmának tartották a rómaiak, a barlangok pedig úgyszólván az egész középkoron át a sárkányok és szörnyek feltételezett tanyái, búvóhelyei voltak. Mivel pedig hazánk földje igen gazdag földalatti üregekben, kisebb-nagyobb barlangokban, évszázadokon át mesék és mondák népesítették be őket manókkal, koboldokkal és tündérlányokkal. Később pedig kincskeresők kutattak bennük „rekkentet drágaságok” után.

SÁRKÁNYKÍGYÓK ÉS "HEGYKALÓCSOK"

1488-at írtak, mikor Mátyás király udvarának egyik külföldi követe, Ransano Péter már könyvet ír házának barlangjáról.

„Erdélyben – olvassuk az 1558-ban nyomtatásban is megjelent műben – sok a barlang és sok bennük az eldöglött sárkányhústól és bőrtől csontig lerohadt koponyája. Az állatok nem ott éltek, ahol csontjuk a mai napig hever, hanem az özönvíz hullámai sodorták oda a csontokat Afrikából vagy más földrészről.”

Később Vette, szebeni gyógyszerész számol be egyik levelében hazánk repülő sárkányairól. 1674-ben így ír róluk: „Nemrégiben egy falusi ember hatalmas szárnyas sárkányt égetett el. Az állat egy szikla odúban, majd egy odvas fában húzódott meg. A paraszt látta az állatot, de nem merte elfogni, vagy megtámadni. Szeben mellett egy barlangban is tanyázott egy sárkány, de villám ütötte meg és így csak a feje látható a királybíró házában. " Medvetáncoltatók is árultak Erdély szerte sárkányfogakat. „Az egyik fog – írja Vette – hat librát – azaz kb. három kilogrammot – nyomott, s egy ilyen csont ott is függött Sech-Krichen templomának kapuján – nyilván a mondabeli özönvíz tanúja képen.”

Ezeknek hallatára valóságos sárkánycsont vadászat indul meg minálunk is. Hazánk barlangjai így belekerültek „a világ száz csodájának” leírásába is. Korabeli feljegyzések szerint a barlangjárás nem volt ám éppen veszélytelen foglalkozás, mert a földalatti üregekben veszedelmes lények: „hegykalócsok” leselkedtek volna a behatolókra.

Persze ma már tudjuk, hogy a sárkánycsontok barlangi medvék földi maradványai, a sárkánygyíkok kövületeiből, pedig Napcsa Ferenc, kitűnő paleontológus hámozta ki az Erdély földjén hajdan élt hüllők maradványait, világhírű monográfiákat írt róluk.

De például Kolozsvár azzal dicsekedhetik, hogy itt alapította meg világhírű tudósunk, Emil Racoviţă, a világ első barlangkutató intézetét, az első világháborút követő években és itt született meg a barlangok élővilágával foglalkozó biospeológia tudománya is.

És talán ezekből a legendás, majd később tudománnyá érett hagyományokból sarjadt ki néhány héttel ezelőtt a városunkban megalakult „Amatőr Barlangkutatók Köre” is mely a Tartományi Turista és Alpinista Bizottság keretében a Speologiai Intézet védnöksége alatt tömíti egy táborba a barlangjárás híveit. És már az első hetek eredményekkel fémjelezték a jórészt fiatalokból álló kis csoport kutató munkáját: 18 tagú társaságuk május elsején és másodikán újabb ostrom alá vette a Sonkolyos melletti, Szelek Barlangjának még ismeretlen szakaszait, Bagaméri Béla mérnöknek, a barlang felfedezőjének vezetésével.

KŐVIRÁGOK ÉS CSEPPKŐ-PALOTÁK

A felfedező útra induló kutatók első csoportja már régen visszatért kiinduló pontjára – a másik speológus csoport azonban – mesélték nékünk a műkedvelő barlangjárók – csak nem akart megérkezni. A késésnek pedig csupán két oka lehet – mondogatták a speológusaink. Vagy valamilyen váratlan akadály gátolja visszatérésüket vagy... nos, ez a vagy szócska titkos és ki nem mondott remények megvalósulását rejtegette magában. Tudniillik azt, hogy a második kutató gárda, új, még ismeretlen szakaszokra bukkant és most a felfedezés lázában tör előre, ember nem járta, emberi szem nem látta földalatti ösvényeken. És odalent a „Csönd országában” szinte ólomlábakon múltak, vánszorogtak, a percek majd az órák. Induljunk utánuk... adta ki a jelszót Bagaméri Béla mérnök. És a gyors menetben előretörő első csoport csakhamar szembe találkozott a kifelé tartó úttörőkkel.

Hogy mit is láttunk – feleltek kérdéssel kérdésre a csapat tagjai. És szavaik nyomán kibontakozott előttük a Szelek Barlangjának egy újabb, élményekben gazdag meglepetés sorozata.

Egy jelentéktelennek látszó sziklarepedésen behatolva, szűk sziklafolyosó „kutyaszorítóján” átvergődve négy hatalmas földalatti terem lélegzetelállítóan impozáns csarnokaiba jutottak. Sötétben, mennyezet oszlopai, táncteremhez hasonló tágulatai fonódtak itt össze a szépséges cseppkövekkel, kőgyertyákkal, kalcit kristályok milliárdjait csillogtató drapériákkal. És mindenütt a Szelek Barlangjára annyira jellemző anthoditok, csodás bazsarózsákat, székfűket és margarétákat utánzó kővirágok szegélyezték útjukat, sokszor egész szőnyeget terítve lábaik elé. Volt útjuknak olyan szakasza is, amikor lemondtak egy-egy oldalfolyosó csábító lehetőségeiről csak azért, hogy tönkre ne tegyék a természetnek év százezredek alatt született remekműveit.

Az újonnan feltárt „Amatőrök Termében”, majd a most nyílt „Cseppkő-palotában” órákig elgyönyörködtek az Ezeregyéjszaka mesealakjait utánzó formációkban, majd pedig abban a különös, 60-70 cm magas kőgyertya szerű képződményben, amelybe 20-30 cm mély szűk furatot vájt a mennyezetről lehulló vízcseppek parányi kalapácsa. Még megmagyarázásra vár, azonban az, az érdekes jelenség, mely oldalirányú furatokat is a kutatók elé tárt ebben a nem mindennapi kalcit oszlopocskában.

A negyedik terem végén aztán óriási szakadék állotta útjukat. Lent pedig a mindent elnyelő sötétségen vágtat a hellén mitológia alvilági folyójának, a Stixnek megelevenedett mása: a barlangi patak. És innen már nem tudtak továbbmenni a kutatók. De ha idő és felszerelés hiányában vissza is kellett fordulniuk, mégis 730 méteres új szakaszt írhattak eredménylistájukra. És ezzel a Szelek Barlangjának megismert járatai elérik a 7742 métert.

De nem is annyira az új szakasz hosszúságának örülünk – mondott nekünk Bagaméri Béla, mint inkább annak, hogy iránya a szomszédos Izbândiș barlangrendszer felé mutat. Ha majd sikerülni fog a két barlang-rendszer között feltételezett összeköttetést is feltárni, úgy a szelek barlangja az európai ranglistán is előkelő helyet foglal majd el. Erre nyújt reményt nekünk a föld alatt eltöltött fáradtságos és izgalmas 15 óra minden viszontagsága. Május 22-én újabb rohamra indulnak a műkedvelő speológusok – feltárni a Szelek Barlangjának ismeretlen titkait... A továbbiakban aztán a Speológiai Intézet szakemberei dolgozzák fel az új szakaszok tudományos érdekességeit, kővilágának csodáit.

Dr. Xántus János



A SZELEK BARLANGJÁNAK ÚJABB OSTROMA

65 NEHÉZ ÓRA NAGYSZERŰ AJÁNDÉKAI

1966 november 5

Nem mindennapi szpeológiai rekord született november első és második hetében a Szelek Barlangjában. Egy 12 tagú kutatócsoport, a bar­lang felfedezőjének, Bagamé­ri Béla mérnöknek a vezeté­sével 65 órát töltött a föld mélyében, s barlangi táboro­zás keretében átkutatta a még ismeretlen termek és folyosók labirintusát.

Szombaton, november 5-én este fél tízkor indultak útnak a földalatti ösvényeken. Hat óra kellett ahhoz, hogy ne­héz felszerelésükkel - a­melyből nem hiányoztak a sátrak, hálózsákok, kötéllét­rák, karbidlámpák, - elérjék az úgynevezett Dísztermet, ahol egy homokos barlangi tisztáson verték fel a tábort. Innen kiindulva az első cso­port, Bányai Károly vezetésé­vel, feltárta és felmérte a Ká­roly termet és környékét, felfedezve azt az érdekes csigalépcsőre emlékeztető ,,cseppkő" lépcsőházat, mely felvezeti a szpeológusokat a barlang felsőbb szintjeire. Ijesztően kacskaringós labirintus várta itt őket, s bizony három órába telt, amíg el tudtak igazodni a folyosók, zsákutcák és hajtűkanyarok összevisszaságában.

Másnap, vasárnap, a főcsapat indult útnak, de nekik is három órán át kellett keresniük a hátrahagyott kötéllétrákat és más barlangi felszereléseket, éppen ezért időt kellett szakítaniuk arra is, hogy most már földalatti útjelzésekkel lássák el ezt a veszedelmes egérfogót. Itt már nem is mészkőben, de dolomitban folytatódik a Szelek Barlangjának még ismeretlen szakasza. Csakhamar egy igen érdekes folyosóra bukkantak a felfedezők: alakjá­ról Kaptafa járatnak nevez­ték el. Ugyancsak itt várta őket a Rokokó terem csipke­finomságú cseppköveinek csillogó világa. Ekkor már 230 méter, újonnan felfede­zett szakasz volt a merész kutatók háta mögött. Nappal és éjszaka fonódott össze az örök sötétségnek és végtelen csöndnek ebben a csodavilágában, mely közvetlen összeköttetésben áll a már korábban ismert Oázis nevezetű barlangrésszel.

November 7-e, hétfő tartogatta a legszebb meglepetéseket. Ekkor tárult fel előttük a Csillogó folyosó, amely a padlótól a mennyezetig leheletfinom gipszkristályok csodálatosan szép tapétájával beburkolva. Sárga, rózsaszín és mélyvörös árnyalatok keverednek itt a patyolatfehérrel, s ami a legérdekesebb, ez a kő tapéta nem is állandó képződmény, hanem állandóan cserélődik. A felső rétegeket ugyanis valósággal „levedli" magáról a fal, de a régi tapéta alatt már ott van az új, az előbbinél is finomabb, csodálatosabb kristálykelme.

De ezzel még nem ért vé­get a meglepetések sora. Az egyik teremben kettévált, he­lyesebben vízszintes síkban elcsúszott óriás cseppkőoszlop tanúskodik arról, hogy itt a föld mélyében is léteznek azok a kéregmozgások, ame­lyek talán százezer évekkel ezelőtti földrengés emlékét őrzik ebben a különös, el­mozdult kolosszusban. És mintha a földkéreg gigászi erőinek ijesztő nagyszerűségét akarnák enyhíteni, bizarr szirmokkal ékeskedő kővirágok, anthoditok díszítik a falakat. Gipszkristályok lapjai hajlanak össze rózsákká, íriszekké, soha nem látott orchideák szirmaivá. Bár útjuk sietős volt, mégis hosszú percekig gyönyörködtek a kutatók ebben a földalatti virágoskertben. Amikor azt hitték, hogy ennél szebbet már nem tartogathat számukra a Szelek Barlangja, akkor jutottak el a Korallok termébe, melynek egyetlen négyzetcentiméteréről sem hiányoznak a lélegzetelállítóan szép, korallszerű cseppkő képződmények. Sajnos, ekkor már csak mintegy félkilónyi karbid állott a kutatók rendelkezésére, lámpáik üzemanyagának pótlására. Így hát vissza kellett fordulniuk. Kedden délután fél három órakor látták meg ismét a napvilágot.

A szpeleonauták 65 órás földalatti tartózkodása értékes tudományos eredményekkel járt, s ezzel az úttal a Szelek Barlangjának ismert hossza 8902 méterre emelkedett. Kimagasló szpeológus teljesítmény az is, hogy a vakmerő expedíció egyetlen női tagja, Vlad Ileana ezzel az idővel az országos női szpeleonauta rekordot tartja.

Az expedíció tagjai elmondották, hogy véleményük szerint egy újabb kutatóút könnyen megdöntheti a Topolniţa barlang által tartott, 10 000 méteres hazai rekordot, ami az első helyet biztosítaná a barlang számára. DR XÁNTUS JÁNOS

Az érdekes eseményről Kovács Ferenc kolozsvári levelezőnk is tájékoztatott. A szép, de megerőltető felfedező útról szólva megemlíti, hogy a barlang hatalmas mérete kemény munkát kíván és érdemel meg. Feltárásához hosszas lent-táborozásra, időre és anyagi eszközökre van szükség: Ezzel összefüggően levelezőnk megjegyzi: az amatőr barlangkutatók igazolják, mennyire szükséges, hogy valamely illetékes szerv további feltételeket biztosítson a feltáráshoz. Az eredmény nem kétséges, - a barlangot már most számon tartják hazai és nemzetközi viszonylatban is.




BARLANGOLÁS

(~1966) Utunk

Nem örültem az útnak. Sohasem voltam természetjáró túra-barát. Ha olykor mégis kirándulásra vetemedtem, az azért történt, mert ilyen alkalmakkor ismerőseim, barátaim mindig "fellazultak". Némelyekre úgy hat a fenyőillat, mint a pálinka. Mit össze nem fecsegnek ilyenkor. A sült szalonna, hagyma mellé ezer élmény kerül terítékre. Nos, inkább ezeket gyűjtögetem, mint a havasi gyopárt.
Két kollégámon kívül nem ismertem senkit. Annyit tudtam, hogy amatőr barlangkutatók, nekünk pedig riportot kell készítenünk róluk, munkájukról. Nehezen fért a fejembe, hogyan lehet a barlangkutatást amatőr módra folytatni.

Negyedórás késéssel érkeztem. Öttől mindenki ott ült már a teherautón. Felkapaszkodtam én is. Éreztem, úgy tekintenek rám, mint a civilekre szokás. Másnap, mikor ott bent a patak kövein egyensúlyoztam, már tudtam, hogy ez a tekintet elsősorban a félcipőmnek s szövetnadrágomnak szólt.

A gurulás kellemes volt. Több mint hatvan kilométeren át énekeltünk. Sonkolyosig vitt az autó. Onnan gyalog cipeltük a felszerelést a menedékházig. Az úgynevezett tornácfolyosón cihelődünk le, míg el nem osztják a társaság között a szobákat, ágyakat. Vannak, akik sátrat, hálózsákot bontogatnak.

Kedves ismerős szegődik mellém, Kovács Ferenc. Végre gátlástalanul érdeklődhetek. Megtudom, hogy az a szíjas ember, aki papírral a kezében áll a csoportosulás közepén, Bagaméri Béla, mérnök a Metalul Roşuban, ő fedezte fel a barlangot. Ennek megörülök: egyelőre „riportszempontból". Mellette a bányászsapkás: doktor Dan Coman, a kolozsvári Barlangkutató Intézet tudósa. Nagyon jó… Az a fekete inges fiatalember (az egyedüli, aki végig ingujjban utazott) Gábor Feri az egyik legjobb sziklamászó. És barátom sorolja tovább a neveket.

Névsorolvasás. Aki a nevét hallotta, szó nélkül pakol ki a hátizsákjából. Beöltöznek. Ilyen holmikat már láttam egyszer halászokon a Maros partján, esős időben. Legsikkesebb még, akinek combtőig érő gumicsizmája van. Aztán a kalapok. Olyan komolyan viselik, nem merek mosolyogni. Jelmezbál, tücsökmuzsikára. Nemigen, nézem ki belőlük a kutatót. Végül is útra kész az első csoport. Megtudom, hogy ők még ma, szombat este, bemennek a barlangba, felszerelik a kötéllétrákat, beverik a pitonokat (ha jól értettem) a sziklába, hogy nekünk reggel könnyebb legyen az út. Rajtuk kívül még három csoport szerveződik, holnapra, különböző feladatokkal.

A feladatok ismertetésekor egyre ismétlődnek a kifejezések: vizes-járat, zsombék, harmadik emelet, szifon, tararatta, s a többi. Nekem egyelőre kínaiul hangzik az egész. Kilencre beszervezték a cirka 20-25-ös együttes minden emberét, hétfő estig beosztottak minden órát. Lassan körvonalazódik egy nagyon imponáló jelenség. Az egész szervezés alatt egyetlen nemtetszést kifejező szót vagy gesztust nem észleltem. Egyetlen módosítási kérés nem hangzott el. Pedig a fentebb jelzett ruházat is arra utal, nem katonákról van szó. „Lefekvés" - hangzik, mint vezényszó. Reggel hatkor kelünk. Bagaméri elvtárs megmutatja a hármunk szobáját. Keskeny ágyak, két-két matraccal, ehhez kapunk fejenként két-két pokrócot és egy-egy párnát. Egy asztalka, egy szék és egy fogas. Na meg egy hamutartó. És lefekvés esti kilenckor. (Nem emlékszem, mikor feküdtem le, utoljára éjfél előtt.) És hajnali felkelés... Vasárnap az egyetlen napom, mikor délig alhatok. Savanyú képet vághatok, mert ugratni kezd a két kolléga.

Szenvedélyes természetjáró mindkettő. Ócsárolják a berendezést, keveslik a komfortot. Beugrom, és tercelek a dumához. Mire észreveszem, már nevetnek. Bátortalanul magyarázom:
- Taticsekek. Lazítás egy cseppet. Nem kényeskedésről van szó. Aludtam már csupasz marhavagonban is, és szalmán nemegyszer, sőt fogadásból vadonatúj koporsóban padláson. Nem erről van szó, na. Csak éppen nincs fantáziám. Nem vagyok romantikus. Nem értem, mi benne a pláne, csak mert neospártai. Fejállásból se látom, miért lehetne lelkesedni.

Felváltva bólogatnak szende képpel, hogy értik. Aztán csak kitör belőlük a visszafojtott nevetés.
Ajtó nyílik, melyen előbb Szilágyi Árpád, majd Bagaméri, Kovács, Gábor és még egy fiú jön. Érdeklődnek, hogy mi bajunk. Ezek ketten meg is magyarázzák a maguk módján, hogy baj csak velem van. Erre olyan szánakozva néznek rám valamennyien, hogy görcsbe szorul a gyomrom a méregtől.

Vendégeinknek sem akaródzik lefeküdni még. A barlang a téma. A Szelek barlangjának feltárása 1957 óta folyik. Fény derül a rejtelmes szakkifejezések értelmére is. Felesleges részleteznem, Bagaméri Béla könyvet írt a barlangról. Két nap alatt elkapkodták - jegyzi meg Kovács. A szervezés mikéntjére is sor kerül. A három emeletes barlangrendszer egyik központi terméből indulnak a csoportok a még fel nem tárt járatokba. A kutatás irányítói, doktor Dan Coman és Bagaméri Béla, egy-egy összekötő ember révén tartja majd a kapcsolatot a csoportokkal. Így egyszerre több irányú a feltárás.

Éjfélig beszélgettünk. Elalvás előtt még eltűnődtem közös vonásaikon. A legkülönbözőbb munkaterületeken és beosztásokban dolgoznak. Ma is, munkaidő után, nem sok idejük lehetett enni, csomagolni, mégis pontosan indultak. A felszerelésből következtetem, hogy nyújtózkodásra nemigen lesz alkalom. Miért olyan vonzó tehát a barlangkutatás?

A menedékháztól pár száz méterre egy eléggé meredek kőfolyáson való leereszkedés után a hegy lábánál megpillantjuk a négy bő vízhozamú patak előtörő forrását.
A barlang aktív voltát igazoló patak mellett kanyarog a sor. Még hatvan métert sem tettünk meg, s felpillantva a mennyezeten mindenütt ragyogó cseppköveket látunk.
- Nézze csak, a Torpedó - mutat Bagaméri az egyik képződményre.

Hátborzongatóan olyan, mint egy idekövesedett háborús kellék. Körülbelül két méter hosszú, leányderék vastagságú szabályos torpedó. Gyenge kis forrás csorog le róla. Menetünk tovább kanyarog, pontosan betartjuk a meghatározott sorrendet. Elöl a legjobb sziklamászók haladnak. Az első emeleti járathoz vezető szakasznál bevárnak minket.

A repedéseken beszivárgó víz utat váj magának a sziklában. Több ilyen erecske egyesülése növeli a víz erejét és a lazább kőzetekbe járatokat, üregrendszereket farag. Lefelé tágulnak az üregek, az évezredes folyamat nyomán néhol teremmé öblösödnek. Az „amatőrök termének" nevezett barlangrész jóval tágasabb a kolozsvári Szent Mihály templom hajójánál. A legfelső emeletet Ősjáratnak, a legalsót pedig Vizes járatnak nevezik. A Szelek barlangjához érdekes felfedezés fűződik: a járatok egymásba fonódva nyolcas hurkokat írnak le. Tudományos magyarázatára még nem került sor.

Megindulunk felfelé. Tíz méter után elszorul a lelkünk. A Lélekszorító az a hely, ahol csak előrenyújtott karokkal és lefeszített bokával szuszakolhatjuk át magunkat. Kiérünk, már vár bennünket az esti csoport összekötője. "Jelenti", hogy sikerült továbbhaladni az ősjáratban. Nem volt könnyű, mert két függőleges sziklafal között kell áthaladni, s ez csak ramonálással lehetséges. Más szóval: az ember a hátát az egyik falnak, felhúzott térdét és tenyerét pedig a szemköztinek feszíti. Az ellentétesen ható erők törvényét kihasználva aztán pontról pontra halad oldalirányban. Lenézni nem érdemes, úgysem lehet lelátni, addig nem világít a karbidlámpa. Mikor itt átmentünk, akkor vált kézzelfoghatóvá az amatőr barlangktutatók és a barlangkutató intézet munkatársai közötti kollaboráció fontossága. Előbbiek remek alpinisták, ugyanakkor „gyöngéden" vigyáznak minden darabka cseppkő, kristály épségére. Megkönnyítik a tudomány embereinek útját. Ők viszont előadások, vetítések révén gyarapítják az amatőrök geológiai ismereteit, s így a kutatással az okfejtés izgalma is együtt jár. Mindenképpen gyümölcsöző együttműködés. A frissen feltárt járatból való visszatéréskor elkápráztat bennünket a Jutalom terem. Látványa valóban jutalom a lélekszorítókért, a bordáinkon leguruló hideg cseppekért, a háromszori kötéllétramászásért és az esetleges horzsolásokért.

A köztudat a szavakat tartja a legkifejezőbb közlési eszköznek. Ez igaz is addig, míg a közlendő anyagban a gondolati sík az uralkodó. De mit kezd az ember a szavakkal, amikor egyetlen kép esetleg egész gyermekkorának mese- és illúzióvilágát idézi fel?! Be kell látnom, hogy a Hófehérke és a mellette köpcösödő hét kis törpe csak sztalagmit, cseppkő. Be kell látnom, hogy a kőüllőn guggoló medvebocs képződménynek Donald kacsa orra abból adódik, hogy így meg úgy pergett rá a víz. És ilyen képek tízméterenként váltják egymást. Cseppkövek és Színes Kristályok szikrázó kánkánt járatnak a lámpák fényével. Nem messze a teremtől orchidea-fal. Percekkel ezelőtt neveztük el, a mai felfedezés egy darabkája. A mennyezeti részen kanyarog az ősjárat mikro-kanyonja. Fent vízcseppeknek nyoma sincs. A sima falból pedig bizarr formák állnak ki. Vékony, arasznyi hosszú, vízszintes pipaszár végén több színben csillogó virág-alakzatok szirmai csavarodnak, ölelkeznek. Lélegzetünk is eláll. Súlya van a csöndnek. Azután mégiscsak megkérdem doktor Dan Coman barlangkutatót, hogyan alakultak ki ezek a variációk. Le meg fel taszigálja a szemüvegét, vizsgálódik, végül felém fordul s felhúzza a vállát:
- Nem tudom. Még nem tudom. De nagyon szép...

Kővirágnak fogjuk fel, ami kővirágként jelentkezik, és nem helyettesítjük be ásványtani fogalmakkal.
A világ múzeumaiban sok remekmű alatt ez a felirat áll: „szerzője ismeretlen".

Látom, örvend a tudós. Hosszú órákat fog eltölteni a mikroszkóp fölé hajolva, éjszaka fel fog kelni, s egy hipotézis ellenőrzésére, majd újra meg újra előveszi a fényképeket, a geológiai térképeket, sokszor fog még eljönni ide, és lehet, csak évek múlva fogja megválaszolni a nagy kérdőjeleket. Ismert dolog lesz a most még ismeretlenből, hiszen az emberi természet sajátja a szívós alaposság a megismerésben. Hangsúlyozottan az, tudósi rangra emelkedik.

Hétfő hajnal. Szemünket bántja a kelő nap fénye. Több mint húsz órát töltöttünk a barlangban. Eredmény: a meglévő több mint 8 ezer méterhez újabb 160 méteres járat felfedezése, és ezzel a földünkön eddig feltárt jelentős barlangok listáján a hetvenkilencedik helyről a negyvennyolcadikra emelkedett a Szelek barlangja. S ha beigazolódik a feltevés... ha csakugyan van, márpedig lennie kell összeköttetésnek a Szelek barlangja és a szomszédos (még fel nem tárt) Izbândiş barlang között... Ragyognak a szemek a gondolatra.

A völgyben vonat kanyarog. Nem látjuk az utasokat, de tudjuk, hogy Várad felől közeledve Sonkolyos felé tekintetük megsimogatta a kis vízesést, majd az alagútból kibukkanva, míg a sonkolyosi állomáson vesztegelt a szerelvény, a kőbányák felől lefutó drótkötélpálya csilléinek mozgását figyelték. Közömbösen pásztázták végig a barátságos dombhajlat erdőségét, mit sem sejtve gyökerek alatt meghúzódó kristálytitkok birodalmáról és arról a kellemes fáradtságról, mellyel integetünk nekik.

Aradics László