PONORÁS-BARLANG
Földrajzi elhatárolás: Az Erdélyi-szigethegységben, a Királyerdő-hegység északi részén, keletről a Barátka (Brătcuţa), nyugatról a Misid-völgye által határolva (mindkettő a Sebes-Körös bal oldali mellékága) 39 négyzetkilométer kiterjedésben húzódik e földrajzi egységnek egyik legjellemzőbb karsztkomplexuma, a Ponoraş-Damiş plató. E karsztfennsík két egymástól jól elhatárolt részre osztható, melyek sajátos vízhálózattal rendelkeznek. Első, a témát csak közvetetten érintő Toaia-barlang-Dămişenilor karsztforrás, második a Ponoraş barlang-Brătcanilor forrás .
Jelenleg a Ponoraş-medencét a Huţii-patak szeli át, melynek a vízgyűjtő területe az Oaş-hegység (805m) északi, vízátnemeresztő kőzetekből felépülő lejtőjére, valamint egy pár mellékpatak révén a Glimeia (841m) hegy északnyugati lejtőjére terjed ki. (Rusu T. - 1988)
Morfológiai szemszögből nézve, a Ponoraş-medence egy 1.6 km hosszú és 0.6 km széles teknővölgy, mely átlagban a 620 méteres szintgörbén helyezkedik el (altiméter - Szász & Szilágyi 1998).

Földtani adottságok: A Ponoraş-medence lejtőinek Liász (Alsó-Júra) korú vízátnemeresztő paláit , az észak-keleti részen Malm (Felső-Júra) korú mészkövek váltják fel. Ennek következtében egy, öt nyelőből álló nyelörendszer alakult ki, melyből kettő állandó és három időszakos jellegű. Ezekben tűnt , és tűnik el a medence vízállománya , amely kialakította a Ponoraş barlangot. A felszínről a barlangba folyó vizet, áradmányvíznek, allochton víznek nevezzük. Ennek kémiai összetétele, agresszivitása, hozama eltér a beszivárgó víztől, ezért sajátos hatással van a barlang morfológiájára. Erről a genetikai áttekintésnél bővebben lesz szó. A mészkőben található hosszanti vetők elősegíthetik a barlangok kialakulását. Ebben az esetben is egy, két különböző korú mészkövet (Felső-Júra és Triász), egy szakaszon elválasztó, vető mentén kialakult barlangról van szó. A vető iránya DNy-ÉK. Ezt a vetőt a felszínen is nyomon követhetjűk, ugyanis fölötte gazdag exokarszt jelenségek (dolinák, uvalák, karrmezők) találhatók.

A barlang feltárásának rövid története: A barlang bejáratát, az 1-es nyelő tövében, Csoltkó Lajos által vezetett több bontó túra alkalmával, a Kolozsvári Amatőr Barlangász Klub fedezte fel 1978-ban. A barlang neve a „ponor” délszláv eredetű szóból származik, ami nyelőt jelent, és a hozzá csatlakoztatott „-ás” kicsinyítő képzővel, nyelőkét, kicsi nyelőt jelent. Az 1979-es év végén bejutottak a sokat ígérő rendszerbe. Ekkor még csak kb. 100m-t haladtak előre, egészen a Mammut-teremig. A balang védelme céljából a K.A.B.K. egy vaskaput helyezett el. 1980-tól megkezdődött a barlang szisztematikus feltárása, térképezése, a nyelők vizeinek fluoreszceinnel való megfestése, ami bebizonyította, hogy a Ponoraş vizei a barátkai karsztforrásban látnak újra napvilágot. 1983-ban a barlang teljes hossza elérte a 3851 métert, és a 186 méteres szintkülönbséget. Az elkövetkező nyolc év alatt csak 437m, addig ismeretlen járatot fedeztek fel. 1992-től már jómagunk is bekapcsolódtunk a kutatásba. 1996-97-ben, néhány végpont környéki túra alkalmával több mint 1000 méterrel gazdagodott a barlang. Az 1998-as felszínalatti táborban elkezdtük a barlang újratérképezését, amelyet jövőre be szeretnénk fejezni. Ismerve a barlangot egy majdnem 6km-es összhosszra számíthatunk. A barlangban egy második kaput is elhelyeztünk.

Genézis: A barlang Felső-Júra (Malm) és Triász korú mészkővet elválasztó vető mentén alakult ki. Ez a vető, a környék egyik legfontosabb tektonikai eleme. Lehetővé tette, hogy a Ponoraş medence vize a föld alatt tegye meg az utat a Barátka völgyéig. A Királyerdő hegység más vidékeihez hasonlóan, a Ponoraş- Barátka karsztja nagy karbonáttartalmú mészkőben (97.5%-CaCO3) képződött. Azoknak a mészkoveknek, amelyeknek nagy a karbonáttartalmuk, megfelelő repedezettségi, rétegződési és éghajlati feltételek mellett, sokkal erősebb a karsztosodásuk, beleértve úgy a felszíni, mint a felszín alatti karsztformákat.
Számos más barlanghoz hasonlóan a Ponoraş is többfázisú fejlődést mutat. A barlang különböző részeiben, más-más fejlődésre utaló nyomokat olvashatunk le, de melyek végül ugyanahoz a következtetéshez vezetnek. A karsztvízmozgás vertikális övezetei szerint léteznek freatikus és vadózus barlangrendszerek. Az előbbi részben leírt morfológiai elemek (korroziós és eróziós formák, omlástermékek, cseppkőképződmények) előfordulási helyzetét, gyakoriságát, és méretét nézve következtethetünk a kialakulás fázisaira.
A kialakító tényezők alapján a barlang oldásos-eróziós, a karsztvízmozgás vertikális övezetei szerint pedig vegyes, ugyanis létezett freatikus és vadózus fázisa is. A Ponoraş barlang estében, a fejlődés első fázisában, freatikus barlangrendszerről beszélünk. E vízzel való teljes elborítottság alatt az uralkodó tényező a korrózió volt. A jelenlegi helyzettel ellentétben, amikor a föágat a Leányka-ág képviseli, ekkor a főág, a mostani mellékágként szereplő, a bejárattól kezdődő szakasz volt. Utólag csökkent a felszínen elnyelt víz mennyisége és a barlangképződésben eddig közrejátszó két tényező, a szilárd kőzet és az agresszív víz mellett megjelent egy harmadik tényező: a levegő. Ekkor már szabadtükrű vagy vadózus vízfolyásról beszélünk. Ebben az időszakban egy erőteljes autochton kitöltődési fázis figyelhető meg. Később egy újabb vízhozam-növekedés következtében, a járat vízzel való teljes elborítottság alatt fejlődik. Ekkor az agresszív víz a réteglapok és a repedések mentén megbontotta a cseppkő-képződményekkel borított mennyezetet, nagy mennyiségű omlásterméket hozva létre. Bármilyen nagy is volt a víz hozama, nem volt elég ahhoz, hogy az óriási, levált kőzetdarabokat elszállítsa. Ezt a szakaszt az omlástermékbe beágyazott vagy rajta levő cseppkőképződmények bizonyítják. Ezután újra vadózus barlangfejlődés ment végbe, amely azóta is folytatódik. Valószínű, hogy ebben az időszakban vált főággá a Leányka-ág. A közelmúltban egy új autochton kitöltődési fázis indult meg . Érdekes egyszerre látni a barlang falainak fiatal képződményeit és a padlózaton levő lepusztult cseppköveket. (4.ábra)
A barlangnak egy szintje van. A látszólagos felső szintek, amelyekkel elég gyakran találkozunk, egyszerre keletkeztek a főszinttel. Mindegyikük szivárgási vízzel rendelkezik. Mivel a főág víze jóval nagyobb és ezáltal eróziós-korróziós munkája is erősebb, gyorsabban mélyült és méretei is nagyobbak.
A termek kivétel nélkül omlástermek, viszont a mészkő megtámadása, vagyis az omlás előidézése helyenként más és más. Így pl. a Mammut-terem kialakulása mivel a bejárat közelében van, annak köszönhető, hogy a felszínről befolyó víz (áradmányvíz) még nem telítődött karbonátokban, így agresszivitása nagy. A Találkozások-terménél a Leányka-ág és a bejárati ág más-más hőmérsékletű és savasságú vize keveredik, így nagyobb intenzitással támadja a falakat. A végpont közelében képződött nagyobb termek (pl. Stadion) kialakulása, az eróziós tevékenység nagyságának köszönhető, ugyanis egy barlang végső szakaszán a vízmennyiség és az általa szállított hordaléktömeg jóval nagyobb.
Egy barlangnak több féle tipizálása ismert. Ha a Ponoraş barlangot kellene valamiképpen osztályozni akkor posztgenetikus, nyelőbarlangok közé, valamint egy más osztályozás szerint, karsztmedence peremén kialakult barlangok közé sorolhatnánk. A Ponoraş nyelőbarlang amint a neve is mutatja a felszíni vizet gyűjti össze. E nyelőbarlang szerves része a barátkai forrásbarlangnak. A víz fokozatosan tágíthatja és hosszabbíthatja az üreget, míg végül a nyelő és a forrás összeköttetéséből átmeneti barlang jön létre. E fejlődési fázist a Ponoraş csak több tízezer év múlva érheti el, a jelenlegi kőzettani és vízellátási feltételek mellett. Azt, hogy egy medence peremén kialakult rendszerről van szó, több tényező bizonyítja. Az ilyen barlangok képződése, egy vízátnemeresztő valamint egy vízáteresztő kőzetek hirtelen elválasztó síkon indulhat meg. A barlang lejtése a kezdeti szakaszon nagyon meredek, sőt függőleges is lehet, ahhoz, hogy a második lényegesebben hosszabb része enyhe lejtésűvé, helyenként vízszintessé váljon.
A Ponoraş-barlang hidrológiai jelentősége nagy, hiszen hozama a barátkai karsztforrásnál 0.25-3m3/s között váltakozik, itt vizét szivattyúházakba gyűjtik, majd a Barátka község vízellátására használják.
Szpeleológiai szempontból a szpeleotemek változatossága is fontos, ugyanis népszerűvé tette a barlangot, úgy a hazai, mint a külföldi barlangászok körében, akik nehézsége ellenére gyakran látogatják.

Szász Péter Zsolt, Szilágyi Palkó Pál